Niall Horan
Úton a szobámba, hozzávágtam egy díszpárnát, kedves lakótársamhoz, aki hangosan, férfiasan káromkodva fordult le a kanapéról, egyenesen a padlóra, ahonnan tovább folytatta a választékos, csúnya szavak, egymás után ismétlését. Morogva ráztam meg a fejemet, míg magamra húztam egy fehér pólót, egy fekete szagatott farmer kíséretében. Szőke tincseim közé túrva, néztem végig magamon, majd késznek nyílvánítottam magam.
A nappalin keresztül sétálva, észre vettem, hogy a lakótásram, még mindig a földön fekszk, így egyértelműnek vettem, hogy elaludt. Megráztam a fejemet, majd egy újabb párna eldobása után, elkezdtem összekapkodni a tegnapi poharakat, és tányérokat, valamint a filmet, ami után a kanapén éjszakáztunk. Ismét. Amióta itt élünk - lassan egy éve - többet aludtunk a nappaliban, mint a saját hálóinkban.
- Prim, basszus, kelj már fel! - kiáltottam el magam, amikor a telefonom hangos csipogásba kezdett, jelezve, hogy mostmár tényleg késésben vagyunk - Hallod, 5 percen belül az uszodában kell lennünk, és edzést tartanunk!
- Miért nem szóltál hamarabb, baromarc? - pattant fel egy pillanat alatt, s realizálva a helyzetet, a szőke hajába túrva, egy pillanat alatt a szobájába rohant - Akkora egy idióta vagy, Horan!
- Huh, köszönöm - sóhajtottam felkapva a kocsikulcsomat, magam elé engedve őt, kiléptem az ajtón - De most miért is? - kérdeztem, lefelé rohanva a lépcsőn. Megnyugvással töltött el, hogy néhány tanítványunk is ugyanolyan fejvesztve rohant, mint mi.
- Talán azért, mert már megint miattad aludtunk el? - kérdezett vissza, enyhe éllel a hangjában, ám nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget, inkább csak betudtam, reggeli mogorvaságnak - Ha nem akarod megnézni, azt a nyamvadt filmet, akkor most frissen és üdén ülhetnénk a kocsidban, úton az edzésre! - csapott a combájára mérgérben. Megforgattam a szemeimet, majd egy mély sóhaj után, rávezettem a tekinetemet. Fáradtan, mégis dühösen meredt maga elé, ajkait rágcsálva, fejét az ablaknak döntve. Pulóvernek, a már megszokott melegítő felsőt választott, kiegészítve egy fehér trikóval. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy bármit mondanék, csak felhúzná magát, ugyanis soha nem volt a reggelek embere. Mégis megtettem.
- Én nem kértelek, hogy nézd meg velem - vontam meg a vállamat, nem törődöm stílusban, mire a reakciója egy hangos mormogás, majd miután leparkoltam az uszoda előtt, egy hangos ajtó csapás volt, amibe szegény Range Rover-em is beleremegett. Magamban nevetve, fejrázások közepette siettem utána, ám annyira megsértődött rám, hogy egészen a női öltözőig sprintelt - Jesszusom, Prim! - mormogtam magam elé, amikor pont az orrom előtt csapta be az ajtót. Mellőlem halk kuncogás hallatszott, melynek gazdája az egyik legkedvesebb, legügyesebb versenyzőm, Felisha Mayer volt.
- Jó reggelt, edző úr! - köszönt udvarisasan, mégis merő gúnnyal a hangjában.
- Jobb hajnalt, Felisha, jobbat - biccentettem fáradtan, majdnem lefejelve az előttem lévő ajtót, mire a mellettem álló 19 éves tehetség felkuncogott. Amint felismerte a helyzetet - miszerint késésben van - egy gyors bocsánat után besietett az öltözőbe, hogy még éppen időben beérhessen a medencetérbe.
- Még mindig utálsz? - léptem Prim mellé, miközben a versenyzőink éppen egy hosszú feladatot kaptak, így volt lehetőségünk beszélgetni, hiszen csak a stoppert kellett néhányszor lenyomni.
- Soha nem utáltalak - fordult felém egy pillanatra - Csupán, nem vagyok a reggelek embere - vonta meg a vállát, mielőtt karjaival vadul kalimpálni kezdett Coby Raynolds-nak, hogy egy kicsit gyorsítson a tempóján - Még mindig hiányzik a kávém - mondta erélyesebben, hogy a mellettünk álló tanonc is meghallja, és elszaladjon a büfébe. Annak idején a tanáraink is ezt csinálták velünk, így most mi is simán megtehetjük.
- Vettem észre - motyogtam halkan, felkuncogva. Nem sokáig tartott a nyugodt csend, ugyanis mindkettőnknek volt olyan versenyző, akinek a tempója nem tetszett, de a legtöbbek reakciója, csak hangos lihegés, míg Felisha esetében egy nyelvöltés volt.
✖✖✖
Meglehetősen fáradtan tettem fel a lábaimat a fotellel szembeni, üveglappal borított dohányzóasztalra. Karjaimat kereszteztem a fejem alatt, a tarkómmál, a szemeimet lehunyva hátra dőlve, míg lakótársam a kanapén terült el. Feje lelógott a karfáról, szőkésbarna haja szinte az egészet beterítette. Unottan bekapcsoltam a tv-t, gyorsan váltogatva a csatornák között, esélyt sem hagyva, hogy valami elnyerje a tetszésünket. Már legalább ötször végig pörgettem a lehetőségeken, a hatodiknál viszont elfogyott Prim türelme.
- Fenébe is, Horan! - ült fel hirtelen, és egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből a távirányítót, és kinyomta a tv-t - Mi lenne, ha az idiótaságaid helyett - célzott az előbbi - már megszokott - tevékenységemre - inkább elmennénk valamerre? Itt élünk egy étterem és kávézó negyed közelében, és még alig voltunk arra - rázta meg a fejét - Felöltözöm, és már mehetünk is! - pattant fel, és a szobájába sietett. Mivel nekem tökéletesen megfelelt a fekete nadrágom és fehér felsőm, kiegészítve egy fekete- piros kockás inggel, így csak visszahúztam a cipőmet és az apró előszobában vártam. Az egyik oldalon egy szekrénysor futott végig, elfoglalva a helyiség negyedét, míg a másik falon mindenhol képek voltak, róla, rólam, rólunk, a családjainkról, meg úgy bármiről. Két testvérem volt, egy bátyám - Greg - és egy húgom - Stephanie. Mindketten másik kontinensen éltek, így ritkán találkozhattunk, hiszen mindannyian dolgozunk, ráadásul, igen fontos munkánk van, szinte soha nem szabadulunk. Prim családjáról nem tudtam nagyon semmit, csak a szüleit ismertem, akik rendkívül kedves emberek. Ezenkívül tudtam, hogy három testvére van még, bár egyikőjükkel sem találkoztam, csak Flora-ról, a legkisebb testvéréről szokott mesélni, bár néha említést tett az öccséről Patrick-ról is. A harmadik testvérének, azaz a nővérének még csak a nevét sem tudtam.
- Na, talpra, Horan! - csapkodta meg a combomat lehajolva. Kezét nyújtva segített felállni, majd a kulcsainkat felkapva elindultunk - Úgy hallottam, talán Felisha-tól, hogy nemrég nyílt egy kávézó, amit agyon dicsérnek. Talán Eve's a neve - gondolkozott el hangosan, míg én zsebre dugva a kezeimet, oldalra biccentett fejjel sétáltam mellette - Evangelin-nek hívják a nővéremet, de őt is Eve-nek becézzük - csillant fel a szeme egy pillanatra, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is - Nagyon rég láttam őt - sóhajtotta, s fejét a vállamnak döntötte, míg én kihúzva az egyik kezemet a zsebemből, s átöleltem a vállát. Lassan sétáltunk tovább, egészen az említett kávézóig, ami nem nézett ki rosszul. Nem az a mondern cuccokkal telepakolt hely volt, sokkal inkább régies dolgokkal rendezték be, ami egész kellemes hangulatott kölcsönzött.
Prim-mel leültünk egy ablak melletti asztalhoz, s az étlapot kezdtük böngészni.
- Segíthetek? - érkezett a hang mellőlünk, mire Prim szupergyorsasággal kapta fel a tekintetét.
- E-eve? - dadogta, ahogy végig vezette a tekintetét a lányon, aki mellettünk állt, várva a megrendelésünkre.
Hali-és-hó!:)
Mindenkit szeretettel üdvözlök itt, a legújabb blogom, legelső része után!:)
A design még nincs kész - el sincs kezdve - de, amint leadom a rendelést, meg is lesz.
A következő rész érkezése, meghatározatlan, most minden a társírom kezében van!:)
Jó olvasást, ha tetszett, hagyj nyomot magad után!
L-J-P,
Xxx.Lacy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése