Percek, napok, hetek, évek. Mind- mind olyan gyorsan elrepülnek, hogy észre sem vesszük. Öt éve volt, hogy otthon azt mondtam, el szeretnék menni. Veszekedtünk rengeteget anyuékkal és a testvéreim se örültek ennek.
Az iskolámat nagyon nem szerettem, így elakartam menni egy másik városba, ahol mindent újra kezdhetek. Ahol nem a kis szürke kisegér leszek, akit mindig kinéznek. Új életet akartam kezdeni valahol máshol. Ekkor voltam tizenhat éves , az egyik legkritikusabb korszakom. Nem úgy értve, hogy folyamatosan a szüleim ellen voltam és tipikus kamaszkori problémáim voltak. Egyszerűen én olyan lány voltam, aki szeret olvasni. Jobban mondva, imád olvasni és segíteni másokon.
Tizenöt éves voltam, amikor az iskolával egy tanulmányi kirándulás keretében egy árvaházat látogattunk meg. Ekkor döntöttem el, hogy akármi is lesz, én vissza megyek oda, hogy segítsek azokon a kedves kis csöppségeken. Így is tettem. Iskola után sose haza mentem, hanem este hat- hét óráig ott voltam. Felolvastam a kicsiknek, etettem a még kissebbeket, és mindeközben cserben hagytam a barátaimat. Mindig elfoglalt voltam, hisz tanítás után az árvaházba mentem, utána pedig haza, hogy tanuljak. Viszont az osztálytársaim nem tudtak az én "második" életemről, így minden féle pletykákat terjesztettek rólam. Otthon a szüleim sem tudtak erről, ők azt hitték, hogy kezdek elzülleni, így szobafogságokat kaptam. Egy idő után beleroppantam belülről abba, hogy nem tudtam szólni a nevelőnőknek az intézményben, miszerint nem tudok egy darabig menni. Kaptam egy levelet, amiben megírták nekem, hogy nem volt szép tőlem, hogy egyik pillanatról a másikra cserben hagytam őket, nem mellesleg szó nélkül, s azt is, hogy köszönik a sok erőfeszítésem, de továbbá nem kérnek belőlem. Könnyes szemekkel mentem le anyáékhoz, hogy szeretnék egy másik városba menni tanulni. Hevesen ellenkeztek, így én tényleg kezdtem elzülleni. Kevesebbet tanultam, nem volt minek. A testvéreimmel megrontottam a kapcsolatom, mivel a szobámba zárkóztam és csak akkor mentem ki, amikor tényleg muszáj volt. Volt amikor enni sem mentem le, csak hogy ne találkozzak a szüleimmel.
Anyu és apu nagyon korán,szinte hajnalban indultak dolgozni, mivel egy, tőlünk fél órára elhelyezkedő nagyobb városban volt a munkahelyük.
Rengeteg napot hagytam ki az iskolából, mivel amikor eleinte bejártam, mindenki csak bántott. Utáltak engem, s én is kezdtem megutálni magam.
Általában elkisértem a tesóimat az iskolába, s én hazabaktattam. Ők se tudták így, hogy nem járok be.
Otthon persze csak aludtam, olvastam és semmi mást nem csináltam. Próbálgam Mel-nek írni, aki az egykori legjobb barátnőm volt, de annak se lett jó vége. Veszekedni kezdtünk, s ekkor tisztázódott le, hogy ennek a barátságnap annyi.
Egyik nap, körülbelül a második otthontöltött héten elmentem a parkba futni. A sport volt mindig is az egyik legnagyobb szenvedélyem, viszont ahogy lelkiekben kezdtem leépülni, hidegen hagyott bármilyen fajta tevékenység. De aznap mégis elmentem.
Egy csapat srác mellett futottam el, akik eléggé illuminált állapotukban voltak. Kiabáltak nekem, fütyültek, majd az egyik a gördeszkája segítségével utánam indult. Próbáltam gyorsítani, de túlságosan legyengült volt a szervezetem. Megállított. Odafordultam hozzá, s csokibarna szemeibe néztem, ami egyből megbabonázott. Amolyan szerelem első látásra volt. Szemeiből sütött az inteligencia, és ez nem irónai. Egy nagyon udvarias személy volt. Beilleszkedtem a társaságukba. Ők elfogadtak engem úgy ahogy vagyok. Ted-del, a srác aki utánam jött, végül összejöttünk. Tiszta szívemböl szerettem, s viszonylag tartós is volt a kapcsolatunk.
Amiután velük lógtam, újra elkezdtem járni suliba, de a sok lemaradás nagy hátrányt hozott a fejemre. Nem érdekelt. Annak az évnek a végén kettessel engedtek szinte mindenből át, ami nem volt csoda. Minden nap, amikor végeztem Ted a kapuban várt és mentünk Josh-hoz, ahol ők a kezdetektől fogva bandáztak. Sokat ittunk, beszélgettünk, s olykor- olykor a fű is előkerült, de ezzel nem volt semmi baj, hisz' sose erőszakoltak senkire semmit. Ha azt mondtam, nem kérek, tiszteletben tartották, de ilyen sose volt. Rengetegszer aludtam Ted-nél, amiatt, hogy abban az állapotomban nem kéne a szüleimnek látnia. Viszont a nyár közepe tájékán több, mint egy hetet szó nélkül ellógtam a srácokkal. Amikor hazamentem, sorsdöntő dolog történt.
"- Mi ez itt, lányom?- förmedt rám apám, kezében egy dobozzal, amiben a cigit tartottam.
- Minek tűnik? Póniló, szerinted?- vágtam vissza
- Ezt nem folytathatod. Szó nélkül elmentél egy hétre. Egy kibaszott héten keresztül nem tudtuk, hol vagy! Nincs szükségünk egy ilyen mihaszna, drogos gyerekre! Takarodj a háztól!- üvöltötte."
Persze egyből engedelmeskedtem. Kikaptam a kezéből a cigit és a szobámba indultam. Előkaptam a nagy bőröndöm és beleraktam a legszükségesebb holmijaimat. Mindeközben felhívtam Ted-et és megkértem, hogy jöjjön el értem. Azt mondta, pár perc és itt is van. Nem hazudott, épp leértem, amikor dudált, hogy itt van. Egyébként ő ekkor votl tizenkilenc éves, én pedig tizenhat.
Egy hét után, amit náluk töltöttem, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha lelépnénk egy másik városba. Volt egy nagy összeg nekem is össze spórolva, és neki is, hisz' ő már dolgozott. Elköltöztünk. Én befejeztem a sulit, ő dolgozott. Nagy volt a szerelem. Két évig éltünk kettesben, s az éretségim után pár hónapra kiderült, hogy terhes vagyok, méghozzá ikrekkel. Ted nem akart még évekig gyereket, de nekem nem volt szívem elvetetni őket. Nem bírta mellettem, ezért elhagyott. Két év után ezért elhagyott. Nagyon fájt.
Terhesség ide vagy oda, dolgoznom kellett. Éjjel- nappal robotoltam azért, hogy megtudjak élni, s pár hónap elteltével a gyerekeim is. Talpra álltam, és az ezután levő három évben sikeresen összeszedtem magam. Egy ismerősömmel kávéházakat nyitottunk az országon belül szerte szét, amiből nem kevés pénz folyt be. Ennek az összegnek a felét jótékonykodásra fordítottam, a másik részéből Shawn-t tartottam el.
Tökéletessé forrta ki magát az életem, de mégis hiányzott valami. Rájöttem, hogy az árvaház az, így titkon visszaköltöztem a szülővárosomba és most már teljes munkaidőben ott dolgoztam.
***
Épp Shawn-nal játszok, miközben a múlton merengek, de ezt telefonom hangos csörgése magzavarja. Gabe neve villog a képernyőn, így gyorsan kepom fel.
- Szia, Gabe. Mi a helyzet?- kezdek egyből bele.
- Helyzet van. - na, ez már jó nem lehet- Igazából nincs nagy gáz, de ugye otthon vagy?- mondata első fel által egy benntartott nagy adag levegőt kifújok.
- Igen, itthon vagyok, de miért?- teljesen összezavarodtam.
- Betudnál ugrani a kávéházba felszolgálónak? Tudom, ironikus, hogy te vagy az egésznek az alapítója és erre kérlek, de egy pincér felmondott, kettő beteg lett és nincs senki olyan ember a közelben, aki alapszintű vendéglátós szakmával rendelkezne rajtad kívül.
Bassza meg! Ezt a napot direkt azért vettem ki, hogy végre kicsit a fiammal legyek, erre jön ez.
Nagyot sóhajtod, de elvállalom. Felöltöztetem az én életemet és együtt indulunk meg a kávézóba.
