Menü

2015. augusztus 4., kedd

2. Beginning


Percek, napok, hetek, évek. Mind- mind olyan gyorsan elrepülnek, hogy észre sem vesszük. Öt éve volt, hogy otthon azt mondtam, el szeretnék menni. Veszekedtünk rengeteget anyuékkal és a testvéreim se örültek ennek.
Az iskolámat nagyon nem szerettem, így elakartam menni egy másik városba, ahol mindent újra kezdhetek. Ahol nem a kis szürke kisegér leszek, akit mindig kinéznek. Új életet akartam kezdeni valahol máshol. Ekkor voltam tizenhat éves , az egyik legkritikusabb korszakom. Nem úgy értve, hogy folyamatosan a szüleim ellen voltam és tipikus kamaszkori problémáim voltak.  Egyszerűen én olyan lány voltam, aki szeret olvasni. Jobban mondva, imád olvasni és segíteni másokon.
Tizenöt éves voltam, amikor az iskolával egy tanulmányi kirándulás keretében egy árvaházat látogattunk meg. Ekkor döntöttem el, hogy akármi is lesz, én vissza megyek oda, hogy segítsek azokon a kedves kis csöppségeken. Így is tettem. Iskola után sose haza mentem, hanem este hat- hét óráig ott voltam. Felolvastam a kicsiknek, etettem a még kissebbeket, és mindeközben cserben hagytam a barátaimat. Mindig elfoglalt voltam, hisz tanítás után az árvaházba mentem, utána pedig haza, hogy tanuljak.  Viszont az osztálytársaim nem tudtak az én "második" életemről, így minden féle pletykákat terjesztettek rólam. Otthon a szüleim sem tudtak erről, ők azt hitték, hogy kezdek elzülleni, így szobafogságokat kaptam. Egy idő után beleroppantam belülről abba, hogy nem tudtam szólni a nevelőnőknek az intézményben, miszerint nem tudok egy darabig menni. Kaptam egy levelet, amiben megírták nekem, hogy nem volt szép tőlem, hogy egyik pillanatról a másikra cserben hagytam őket, nem mellesleg szó nélkül, s azt is, hogy köszönik a sok erőfeszítésem, de továbbá nem kérnek belőlem. Könnyes szemekkel mentem le anyáékhoz, hogy szeretnék egy másik városba menni tanulni. Hevesen ellenkeztek, így én tényleg kezdtem elzülleni. Kevesebbet tanultam, nem volt minek. A testvéreimmel megrontottam a kapcsolatom, mivel a szobámba zárkóztam és csak akkor mentem ki, amikor tényleg muszáj volt. Volt amikor enni sem mentem le, csak hogy ne találkozzak a szüleimmel.
Anyu és apu nagyon korán,szinte hajnalban indultak dolgozni, mivel egy, tőlünk fél órára elhelyezkedő nagyobb városban volt a munkahelyük.
Rengeteg napot hagytam ki az iskolából, mivel amikor eleinte bejártam, mindenki csak bántott. Utáltak engem, s én is kezdtem megutálni magam.
Általában elkisértem a tesóimat az iskolába, s én hazabaktattam. Ők se tudták így, hogy nem járok be.
Otthon persze csak aludtam, olvastam és semmi mást nem csináltam. Próbálgam Mel-nek írni, aki az egykori legjobb barátnőm volt, de annak se lett jó vége. Veszekedni kezdtünk, s ekkor tisztázódott le, hogy ennek a barátságnap annyi.
Egyik nap, körülbelül a második otthontöltött héten elmentem a parkba futni. A sport volt mindig is az egyik legnagyobb szenvedélyem, viszont ahogy lelkiekben kezdtem leépülni, hidegen hagyott bármilyen fajta tevékenység. De aznap mégis elmentem.
Egy csapat srác mellett futottam el, akik eléggé illuminált állapotukban voltak. Kiabáltak nekem, fütyültek, majd az egyik a gördeszkája segítségével utánam indult. Próbáltam gyorsítani, de túlságosan legyengült volt a szervezetem. Megállított. Odafordultam hozzá, s csokibarna szemeibe néztem, ami egyből megbabonázott. Amolyan szerelem első látásra volt. Szemeiből sütött az inteligencia, és ez nem irónai. Egy nagyon udvarias személy volt. Beilleszkedtem a társaságukba. Ők elfogadtak engem úgy ahogy vagyok. Ted-del, a srác aki utánam jött,  végül összejöttünk. Tiszta szívemböl szerettem, s viszonylag tartós is volt a kapcsolatunk.
Amiután velük lógtam, újra elkezdtem járni suliba, de a sok lemaradás nagy hátrányt hozott a fejemre. Nem érdekelt. Annak az évnek a végén kettessel engedtek szinte mindenből át, ami nem volt csoda. Minden nap, amikor végeztem Ted a kapuban várt és mentünk Josh-hoz, ahol ők a kezdetektől fogva bandáztak. Sokat ittunk, beszélgettünk, s olykor- olykor a fű is előkerült, de ezzel nem volt semmi baj, hisz' sose erőszakoltak senkire semmit. Ha azt mondtam, nem kérek, tiszteletben tartották, de ilyen sose volt. Rengetegszer aludtam Ted-nél, amiatt, hogy abban az állapotomban nem kéne a szüleimnek látnia. Viszont a nyár közepe tájékán több, mint egy hetet szó nélkül ellógtam a srácokkal. Amikor hazamentem, sorsdöntő dolog történt.
"- Mi ez itt, lányom?- förmedt rám apám, kezében egy dobozzal, amiben a cigit tartottam.
- Minek tűnik? Póniló, szerinted?- vágtam vissza
- Ezt nem folytathatod. Szó nélkül elmentél egy hétre. Egy kibaszott héten keresztül nem tudtuk, hol vagy! Nincs szükségünk egy ilyen mihaszna, drogos gyerekre! Takarodj a háztól!- üvöltötte."
Persze egyből engedelmeskedtem. Kikaptam a kezéből a cigit és a szobámba indultam. Előkaptam a nagy bőröndöm és beleraktam a legszükségesebb holmijaimat. Mindeközben felhívtam Ted-et és megkértem, hogy jöjjön el értem. Azt mondta, pár perc és itt is van. Nem hazudott, épp leértem, amikor dudált, hogy itt van. Egyébként ő ekkor votl tizenkilenc éves, én pedig tizenhat.
Egy hét után, amit náluk töltöttem, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha lelépnénk egy másik városba. Volt egy nagy összeg nekem is össze spórolva, és neki is, hisz' ő már dolgozott. Elköltöztünk. Én befejeztem a sulit, ő dolgozott. Nagy volt a szerelem. Két évig éltünk kettesben, s az éretségim után pár hónapra kiderült, hogy terhes vagyok, méghozzá ikrekkel. Ted nem akart még évekig gyereket, de nekem nem volt szívem elvetetni őket. Nem bírta mellettem, ezért elhagyott. Két év után ezért elhagyott. Nagyon fájt.
Terhesség ide vagy oda, dolgoznom kellett. Éjjel- nappal robotoltam azért, hogy megtudjak élni, s pár hónap elteltével a gyerekeim is. Talpra álltam, és az ezután levő három évben sikeresen összeszedtem magam. Egy ismerősömmel kávéházakat nyitottunk az országon belül szerte szét, amiből nem kevés pénz folyt be. Ennek az összegnek a felét jótékonykodásra fordítottam, a másik részéből Shawn-t tartottam el.
Tökéletessé forrta ki magát az életem, de mégis hiányzott valami. Rájöttem, hogy az árvaház az, így titkon visszaköltöztem a szülővárosomba és most már teljes munkaidőben ott dolgoztam.

***

Épp Shawn-nal játszok, miközben a múlton merengek, de ezt telefonom hangos csörgése magzavarja. Gabe neve villog a képernyőn, így gyorsan kepom fel.
- Szia, Gabe. Mi a helyzet?- kezdek egyből bele.
- Helyzet van. - na, ez már jó nem lehet- Igazából nincs nagy gáz, de ugye otthon vagy?- mondata első fel által egy benntartott nagy adag levegőt kifújok.
- Igen, itthon vagyok, de miért?- teljesen összezavarodtam.
- Betudnál ugrani a kávéházba felszolgálónak? Tudom, ironikus, hogy te vagy az egésznek az alapítója és erre kérlek, de egy pincér felmondott, kettő beteg lett és nincs senki olyan ember a közelben, aki alapszintű vendéglátós szakmával rendelkezne rajtad kívül.
Bassza meg! Ezt a napot direkt azért vettem ki, hogy végre kicsit a fiammal legyek, erre jön ez.
Nagyot sóhajtod, de elvállalom. Felöltöztetem az én életemet és együtt indulunk meg a kávézóba.

2015. július 27., hétfő

[01.- Eve's]


Niall Horan
A szemeim rekord sebességgel pattantak ki, amikor meghallottam a folyosóról beszűrődő hangokat. Morogva álltam talpra, megroppantva, a kényelmetlen póz miatt, elgémberedett csontjaimat.
Úton a szobámba, hozzávágtam egy díszpárnát, kedves lakótársamhoz, aki hangosan, férfiasan káromkodva fordult le a kanapéról, egyenesen a padlóra, ahonnan tovább folytatta a választékos, csúnya szavak, egymás után ismétlését. Morogva ráztam meg a fejemet, míg magamra húztam egy fehér pólót, egy fekete szagatott farmer kíséretében. Szőke tincseim közé túrva, néztem végig magamon, majd késznek nyílvánítottam magam.
A nappalin keresztül sétálva, észre vettem, hogy a lakótásram, még mindig a földön fekszk, így egyértelműnek vettem, hogy elaludt. Megráztam a fejemet, majd egy újabb párna eldobása után, elkezdtem összekapkodni a tegnapi poharakat, és tányérokat, valamint a filmet, ami után a kanapén éjszakáztunk. Ismét. Amióta itt élünk - lassan egy éve - többet aludtunk a nappaliban, mint a saját hálóinkban.
- Prim, basszus, kelj már fel! - kiáltottam el magam, amikor a telefonom hangos csipogásba kezdett, jelezve, hogy mostmár tényleg késésben vagyunk - Hallod, 5 percen belül az uszodában kell lennünk, és edzést tartanunk!
- Miért nem szóltál hamarabb, baromarc? - pattant fel egy pillanat alatt, s realizálva a helyzetet, a szőke hajába túrva, egy pillanat alatt a szobájába rohant - Akkora egy idióta vagy, Horan!
- Huh, köszönöm - sóhajtottam felkapva a kocsikulcsomat, magam elé engedve őt, kiléptem az ajtón - De most miért is? - kérdeztem, lefelé rohanva a lépcsőn. Megnyugvással töltött el, hogy néhány tanítványunk is ugyanolyan fejvesztve rohant, mint mi.
- Talán azért, mert már megint miattad aludtunk el? - kérdezett vissza, enyhe éllel a hangjában, ám nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget, inkább csak betudtam, reggeli mogorvaságnak - Ha nem akarod megnézni, azt a nyamvadt filmet, akkor most frissen és üdén ülhetnénk a kocsidban, úton az edzésre! - csapott a combájára mérgérben. Megforgattam a szemeimet, majd egy mély sóhaj után, rávezettem a tekinetemet. Fáradtan, mégis dühösen meredt maga elé, ajkait rágcsálva, fejét az ablaknak döntve. Pulóvernek, a már megszokott melegítő felsőt választott, kiegészítve egy fehér trikóval. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy bármit mondanék, csak felhúzná magát, ugyanis soha nem volt a reggelek embere. Mégis megtettem.
- Én nem kértelek, hogy nézd meg velem - vontam meg a vállamat, nem törődöm stílusban, mire a reakciója egy hangos mormogás, majd miután leparkoltam az uszoda előtt, egy hangos ajtó csapás volt, amibe szegény Range Rover-em is beleremegett. Magamban nevetve, fejrázások közepette siettem utána, ám annyira megsértődött rám, hogy egészen a női öltözőig sprintelt - Jesszusom, Prim! - mormogtam magam elé, amikor pont az orrom előtt csapta be az ajtót. Mellőlem halk kuncogás hallatszott, melynek gazdája az egyik legkedvesebb, legügyesebb versenyzőm, Felisha Mayer volt.
- Jó reggelt, edző úr! - köszönt udvarisasan, mégis merő gúnnyal a hangjában.
- Jobb hajnalt, Felisha, jobbat - biccentettem fáradtan, majdnem lefejelve az előttem lévő ajtót, mire a mellettem álló 19 éves tehetség felkuncogott. Amint felismerte a helyzetet - miszerint késésben van - egy gyors bocsánat után besietett az öltözőbe, hogy még éppen időben beérhessen a medencetérbe.

- Még mindig utálsz? - léptem Prim mellé, miközben a versenyzőink éppen egy hosszú feladatot kaptak, így volt lehetőségünk beszélgetni, hiszen csak a stoppert kellett néhányszor lenyomni.
- Soha nem utáltalak - fordult felém egy pillanatra - Csupán, nem vagyok a reggelek embere - vonta meg a vállát, mielőtt karjaival vadul kalimpálni kezdett Coby Raynolds-nak, hogy egy kicsit gyorsítson a tempóján - Még mindig hiányzik a kávém - mondta erélyesebben, hogy a mellettünk álló tanonc is meghallja, és elszaladjon a büfébe. Annak idején a tanáraink is ezt csinálták velünk, így most mi is simán megtehetjük.
- Vettem észre - motyogtam halkan, felkuncogva. Nem sokáig tartott a nyugodt csend, ugyanis mindkettőnknek volt olyan versenyző, akinek a tempója nem tetszett, de a legtöbbek reakciója, csak hangos lihegés, míg Felisha esetében egy nyelvöltés volt.

✖✖✖

Meglehetősen fáradtan tettem fel a lábaimat a fotellel szembeni, üveglappal borított dohányzóasztalra. Karjaimat kereszteztem a fejem alatt, a tarkómmál, a szemeimet lehunyva hátra dőlve, míg lakótársam a kanapén terült el. Feje lelógott a karfáról, szőkésbarna haja szinte az egészet beterítette. Unottan bekapcsoltam a tv-t, gyorsan váltogatva a csatornák között, esélyt sem hagyva, hogy valami elnyerje a tetszésünket. Már legalább ötször végig pörgettem a lehetőségeken, a hatodiknál viszont elfogyott Prim türelme.
- Fenébe is, Horan! - ült fel hirtelen, és egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből a távirányítót, és kinyomta a tv-t - Mi lenne, ha az idiótaságaid helyett - célzott az előbbi - már megszokott - tevékenységemre - inkább elmennénk valamerre? Itt élünk egy étterem és kávézó negyed közelében, és még alig voltunk arra - rázta meg a fejét - Felöltözöm, és már mehetünk is! - pattant fel, és a szobájába sietett. Mivel nekem tökéletesen megfelelt a fekete nadrágom és fehér felsőm, kiegészítve egy fekete- piros kockás inggel, így csak visszahúztam a cipőmet és az apró előszobában vártam. Az egyik oldalon egy szekrénysor futott végig, elfoglalva a helyiség negyedét, míg a másik falon mindenhol képek voltak, róla, rólam, rólunk, a családjainkról, meg úgy bármiről. Két testvérem volt, egy bátyám - Greg - és egy húgom - Stephanie. Mindketten másik kontinensen éltek, így ritkán találkozhattunk, hiszen mindannyian dolgozunk, ráadásul, igen fontos munkánk van, szinte soha nem szabadulunk. Prim családjáról nem tudtam nagyon semmit, csak a szüleit ismertem, akik rendkívül kedves emberek. Ezenkívül tudtam, hogy három testvére van még, bár egyikőjükkel sem találkoztam, csak Flora-ról, a legkisebb testvéréről szokott mesélni, bár néha említést tett az öccséről Patrick-ról is. A harmadik testvérének, azaz a nővérének még csak a nevét sem tudtam.
- Na, talpra, Horan! - csapkodta meg a combomat lehajolva. Kezét nyújtva segített felállni, majd a kulcsainkat felkapva elindultunk - Úgy hallottam, talán Felisha-tól, hogy nemrég nyílt egy kávézó, amit agyon dicsérnek. Talán Eve's a neve - gondolkozott el hangosan, míg én zsebre dugva a kezeimet, oldalra biccentett fejjel sétáltam mellette - Evangelin-nek hívják a nővéremet, de őt is Eve-nek becézzük - csillant fel a szeme egy pillanatra, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is - Nagyon rég láttam őt - sóhajtotta, s fejét a vállamnak döntötte, míg én kihúzva az egyik kezemet a zsebemből, s átöleltem a vállát. Lassan sétáltunk tovább, egészen az említett kávézóig, ami nem nézett ki rosszul. Nem az a mondern cuccokkal telepakolt hely volt, sokkal inkább régies dolgokkal rendezték be, ami egész kellemes hangulatott kölcsönzött.
Prim-mel leültünk egy ablak melletti asztalhoz, s az étlapot kezdtük böngészni.
- Segíthetek? - érkezett a hang mellőlünk, mire Prim szupergyorsasággal kapta fel a tekintetét.
- E-eve? - dadogta, ahogy végig vezette a tekintetét a lányon, aki mellettünk állt, várva a megrendelésünkre.



Hali-és-hó!:) 
Mindenkit szeretettel üdvözlök itt, a legújabb blogom, legelső része után!:) 
A design még nincs kész - el sincs kezdve - de, amint leadom a rendelést, meg is lesz. 
A következő rész érkezése, meghatározatlan, most minden a társírom kezében van!:) 
Jó olvasást, ha tetszett, hagyj nyomot magad után!
L-J-P, 
Xxx.Lacy

Szablon wykonany przez Jill